Fortuna - Nyolcadik fejezet

Nagyon szépen köszönöm a komit Ildikónak!
Szívesen várom a komikat e-mailban is, vagy msn-en...
Kérlek ne feledkezzetek meg a hozzászólásról, mert nektek csak két perc, de nekem sokat jelent! Előre is köszönöm, ha gondoltok rám!

Puszi! (L)


Nyolcadik fejezet

Nagyon meglepődök, és néhány másodpercig nem is figyelek a környezetemre.

Mégis mit képzel magáról ez a kis liba? Hogy mer felpofozni?

Ekkor arra eszmélek, hogy a keze ismét a magasba lendül. De mielőtt lecsapna Lucas erős keze megállítja. Néhány pillanatig farkasszemet néznek, majd Lucasból kitör a düh.

- Mégis mi a fenét képzelsz magadról? Hogy merészelsz minden ok nélkül arcon csapni egy nőt? – minden egyes szónál erősebben szorítja Kiara kezét, mire a lány jajgatni kezd. – Betelt a pohár, Kiara! Végeztem veled! Torkig vagyok azzal, hogy folyamatos ráncigálsz, mintha egy rongybaba lennék! Elegem van belőled!

- Lucas, kérlek! Ne csináld ezt velem! Tudod, hogy mennyire szeretlek! – szemeiben egy cseppnyi szerelem se látszik, düh és kétségbeesés annál több.

Lucas lassan elengedi a kezét, és felém fordulva megfogja az enyémet. Halkan, de nem annyira, hogy Kiara ne hallja meg, megszólal.

- Soha nem volt egy rossz szavam sem, Kiara! De most már elég! – határozott hangját hallva, Kiara nem szól semmit.

Lucas a tánctérre húz, és megfogja arcomat.

- Bocsáss meg! – mondja bűnbánóan.

- Ugyan miért? – kérdezem értetlenül.

- Azért, hogy Kiara arcul ütött.

- Lucas, nem te tehetsz róla, hogy ilyen bunkó!

- Igen, tudom, de rettenetesen szégyellem magam!

- Nincs miért! – nyugtatom meg. – Akkor táncolunk? – teszem hozzá, hogy enyhítsek a hangulaton.

- Természetesen! – int a DJ-nek, mire egy lassú szám hangzik fel.

- Ilyen jóban vagytok? – nézek rá kételkedve.

- Vannak kapcsolataim! – mosolyog huncutul, miközben kezeit derekam köré fonva olyan közel von magához, hogy összeér a mellkasunk. Nem tudom megállni mosolygás nélkül. Fejemet a mellére hajtom, és élvezem a lassúzás fantasztikus érzését. Néhány percig csak ringatózunk, majd megszólal.

- Mesélj magadról, Lana! – suttogja a fülem mellett.

- Mit szeretnél tudni? – kérdezem, miközben elönt a bizalom érzése. Nem tudom, miért, de teljes mértékben megbízom benne.

- Mindent, ami veled kapcsolatos!

- Rendben. De te is mesélsz majd magadról, ugye?

- Persze!

- 16 éves vagyok, de augusztusban leszek 17. Van egy bátyám, mint azt már te is tudod, és jelenleg nála élek. A szüleim Mexicóba költöznek. És amit a legfontosabb tudni rólam: a tánc az életem! Imádok táncolni, a tánc nélkül nem is létezem!

- Igen, látszik rajtad! Soha senkit nem láttam még akkora odaadással táncolni, mint téged!

Erre nem tudok mit mondani, ezért inkább meg sem szólalok.

Arra leszek figyelmes, hogy véget ér a zene, de ismét egy lassú szám indul. Kérdőn felnézek Lucasra, aki csak mosolyog. Mélyen a szemembe néz, és komoly, mély hangon megszólal.

- Hiszel a szerelem első látásra dologban?

- Eddig nem hittem, de azt hiszem, már más a véleményem. Te?

- Én eddig is hittem benne, de a mai nap után már biztosan tudom, hogy létezik!

- Miért? Ma szerelmes lettél valakibe? – suttogom, miközben kezeit arcomra teszi.

- Azt hiszem igen. – válasza közben egyre közelebb hajol hozzám.

- És ki a szerencsés? – nagyot nyelek, mire halványan elmosolyodik.

- Az illető kiválóan táncol, most költözött ide, szembeszállt Forks királynőjével és…

- És? – kérdezem néhány centire ajkaitól.

- És most itt táncol velem. – ahogy kimondja, gyengéden megérinti ajkaival az enyémeket. A vér száguldani kezd az ereimben, az ajkaim mohón tapadnak Lucas szájára. Soha nem gondoltam volna, hogy egy csók bármikor lehet ennyire szerelmes. Lucas puha ajkai minden érzelmét átadják nekem, és én nem kételkedem szerelmében. Átfut az agyamon, hogy csak néhány órával ezelőtt mutatkoztunk be egymásnak, és most kétségem sincs afelől, hogy szeret… Egy biztos, nem vagyok normális!

Olyan szenvedéllyel csókol, hogy nem tudok megállni a saját lábamon, ezért lábaimat dereka köré fonom. Ő elengedi az arcomat és fenekem alá csúsztatja a kezét. Halványan érzékelem, hogy elindul a pult felé, csókunkat nem szakítja meg, amit egyáltalán nem bánok. Beletúrok barna hajába, és élvezem a pillanatot.

Mikor elhúzódik, csalódott sóhaj hagyja el a számat. Ekkor veszem csak észre, hogy már az újdonsült barátaim társaságában vagyunk. Meglepett tekintetemet látva Lucas elmosolyodik, és a fülembe suttog.

- Le akarsz ülni, vagy inkább az ölemben maradsz? – elpirulok, és szégyenlősen suttogva megkérdezem.

- Nehéz vagyok?

- Egyáltalán nem!

- Akkor inkább maradok! – a szemébe nézve meglátom a boldog csillogást, mire a szívem vad ritmusba kezd. Elveszek a barna szemekben. Percekig csak nézzük egymást, megfeledkezve a környezetünkről. Majd Christian hangja ránt vissza minket a valóságba.

- Lucas, én ezt nem hiszem el! – mondja panaszos hangon. – Fél órával ezelőtt szakítasz a barátnőddel, aki nem mellesleg Forks királynője, és most az új lánnyal smárolsz… - lebiggyesztett ajkakkal folytatja. – Én ezt nem értem! Rád csak úgy ragadnak a csajok!

- Nyugi, Chris! Neked is lesz barátnőd! – mondom sejtelmesen mosolyogva.

- Na, persze! Olyan nincs! Amíg Lucas a közelben van, minket észre sem vesznek! – hirtelen Noelre kapja a tekintetét. – Igaz, Noel?

- Ahogy mondod, Chris. – egy pillanatra elgondolkozik. – Ha már itt tartunk, Lana!

- Mond! – nem tudom megállni, mosolyognom kell.

- Mit eszel Lucason? Csak néhány órával ezelőtt találkoztatok először, és már a nyakába borulsz… Nekem ez nem stimmel…

- Nos, Lana, kíváncsian várom a válaszod! – néz rám mosolyogva Lucas. – De jaj neked, ha olyat mondasz, amit nem kellene! – már majdnem megijedek, mikor meglátom szemében a tréfás csillogást.

- Mi lesz a büntetésem? – kérdezem huncutul.

- Majd megtudod!

- Hát az az igazság, hogy nincs benned semmi érdekes! Egyszerűen csak azért vagyok veled, mert jóképű vagy. – mondom komoly arccal, de tudom, nem vesz komolyan, mert a szemem elárul.

- Ez a mi vesztünk, Noel! – mondja tetetett szomorúsággal Christian.

- Ne aggódj, Chris! Te is nagyon jó nézel ki, de nekem Lucas kell!

- Hát, ha neked jó, nekem is… - mondja fintorogva.

Ekkor veszem észre, hogy a lányok még meg sem szólaltak, mióta visszajöttem hozzájuk. Kifordítom a testem Lucas karjaiban, és Tiffanihoz fordulok.

- Tiffani, ti miért nem szóltok hozzá a beszélgetéshez? – kérdezem udvariasan, miközben Lucas úgy helyezkedett el, hogy ne kelljen kicsavarnom magam.

- Ugyan mit mondjunk? – kérdez vissza mogorván Anna. – Te vagy a középpontban, gondolom, ennek örülsz…

- Nem, nem örülök ennek! – válaszolom meglepődve.

- Anna, előbb ismerd meg, aztán légy mogorva! – mondja Lucas védelmezőn.

- Hagyd, Lucas! Neki is meg van a maga véleménye! Nem muszáj, hogy szeressen! – simítok végig az arcán.

- Oh, a kis szende lány! – mondja gúnyosan Anna.

- Anna, én azt mondom, nem kell szeretned, de mielőtt ítélkeznél, igazán vehetnéd a fáradtságot, hogy megismerj! – nézek határozottan a szemébe.

- Majd meggondolom! – harcias hangját nem tudom hova tenni.

Válaszolni már nem tudok, mert látomásom támad.

A szórakozóhelyen vagyok egy férfi testében, aki táncol a barátnőjével. Érzem a hatalmas vágyat, amit a lány iránt érez, de valami mást is. Talán túl sok alkoholt ivott, ezért van rosszul. Nem tudom, csak abban vagyok biztos, hogy rosszul van, és mindjárt hányni fog. Nem is tévedek, de nem csak az alkoholt hányja ki magából. Iszonyatosan nagy fájdalmat érez, és vér jön ki a száján. Nagyon megijedek, és teljes erőmből arra koncentrálok, hogy vissza tudjak térni a testembe.

Legnagyobb örömömre ismét sikerül, de Lucas rémülten néz rám.

- Lana, mi a baj? Jól vagy?

Hát persze. Már megint zihálok. Nem csoda, hogy megijedt szegény.

- Nincs semmi bajom, de annak a pasinak ott igen. Van nálad mobil?

- Milyen pasi, Lana?

- Nézz a táncparkettre! Add már azt a mobilt!

Miközben a tánctérre néz, kihalássza a zsebéből a mobilt. Gyorsan kikapom a kezéből, és hívom a mentőállomást. Az ügyeletes azt mondja, hogy segítsünk a férfinak négykézlábra állni, és semmiképp se fektessük hanyatt, mert megfulladhat a hányástól. Azzal teszi le a telefont, hogy 2 perc múlva itt vannak.

Visszaadom Lucasnak a telefont, és kiugrom karjai közül. Odaszaladok a férfihoz, és elmondom neki, hogy kihívtuk a mentőket, akik mindjárt itt lesznek. Próbálok belé lelket önteni, több-kevesebb sikerrel.

Hál’ Istennek, kevesebb, mint 2 perc alatt megérkezik a mentő, és megfelelő ellátásban részesítik a férfit.

Amikor felállok a földről, gyors pillantást váltunk Doriannnal, aki rögtön megérti, mi történt. Ő visszafordul szőke barátnőjéhez, én pedig visszamegyek Christianékhoz.

Mindenki döbbenten néz rám, de egyikük sem kérdez semmit. Lucas átkarolva a derekamat magához ölel, és a fülembe súgja:

- Nem tudom, mi volt ez, de remélem, elmeséled…

- Talán – felelek gyötrődve.

Szembefordulok a többiekkel, akik még mindig meg vannak rökönyödve.

- Ez…ez…ez meg mi volt? – kérdezi Noel.

- Mi lett volna? Segítettem egy beteg embernek. Mi ebben olyan nagy dolog?

- Honnan tudtad, hogy baja van? – kérdezi gyanakvóan Anna.

- Csak éppen odanéztem, és láttam, hogy vért hányt.

- Itt valami nagyon nincs rendben. – motyogja maga elé Noel.

Megszorítom Lucas kezét jelezve, hogy menni szeretnék. Ő lassan bólint. Ránézek az órámra, és nem kell színlelnem a döbbenetet. Már 3 óra is elmúlt.

Megköszörülöm a torkom, és megszólalok.

- Azt hiszem, mi megyünk…

- Hova siettek? – kérdezi Tiffani.

- Hát már 3 óra elmúlt, és szeretnék hazamenni.

- Oh, értem. Akkor hát, sziasztok!

- Sziasztok! – köszönnek a többiek is.

- Helló! – mondjuk Lucasszal kórusban, majd megfordulunk, és elindulunk kifelé. Hirtelen eszembe jut, hogy nem szóltam Doriannak, hogy elmegyünk.

- Szólnom kéne a bátyámnak… - fordulok Lucas felé.

- Akkor menjünk! – azzal megfordít, és elkezd a bátyám felé húzni. Mikor odaérünk, megölelem Doriant, és ezt mondom:

- Dorian, mi mennénk!

- Rendben van! Akkor majd otthon találkozunk! –vet rám jelentőségteljes pillantást, jelezve, hogy otthon beszélgetünk majd.

Na, ezért utálom a látomásaimat! Mindig komoly beszélgetéseket vonnak maguk után…

Odahajolok bátyámhoz, és puszit nyomok az arcára, majd elindulunk Lucasszal kifelé. Félúton összekulcsolja a kezünket, de nem szólal meg. Ezt bíztató jelnek veszem. Legalább nincsenek előítéletei…

Kiérve az ajtón a parkoló felé vezet, és megállít egy szürke Porsche mellett. Kinyitja előttem az ajtót, besegít a kocsiba, és megkerülve az autót Ő is beszáll. Néhány másodpercnyi csend után rám néz, és azt mondja:

- Lana, szeretném, ha bíznál bennem, és elmondanád, mi történt ott bent…