Megszállt az ihlet, így írtam nektek egy fejezetet. :) Remélem, tetszeni fog! Szívem-lelkem benne van! :)
Nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre, ezért szeretnék kérni néhány kommentet. :)
Valamint eszembe jutott két játék.Az első: az, aki a legvelősebb komit írja a fejezetekhez, azon nyomban megkapja a kövit, amint megírtam. Tehát nem kell megvárnia, hogy publikáljam.
A velős komi alatt azt értem, hogy a legrészletesebb, leglényegretörőbb kommentelő lesz a nyertes. :)A második: az, aki egy hónapban a legtöbb komit írja (itt is számít a lényegretörőség), kérhet tőlem egy twilightos vagy fortunás novellát. Még a címet, és a témát is meghatározhatja. Valamint kiírom a nevét itt a blogon, és a kedvenc képét is kiteszem (a kép készülhet önmagáról is, de valami elvont, vagy akár twilightos is lehet.)Szóval, szeretném, ha a komikban megírnátok a véleményeteket a játékokról, és ha velős komit írtok, kérlek titeket e-mail címet is írjatok. Ha a címeteket nem akarjátok publikálni, küldjetek nekem egy e-mailt erre a címre: krisel@tippnet.rs A neveteket írjátok meg, hogy tudjam, melyik komihoz tartozik a cím. Előre is köszönöm.
Még csak annyit, hogy remélem, elégedettek lesztek a fejezettel, és az ötleteim is tetszenek!
Jó olvasást mindenkinek!
Puszi!
Lina (L)
Tizenkettedik fejezet
A lábam a fölbe gyökerezik. Nem tudok másra gondolni, csak arra, hogy hazudott. Lucasnak is. Hisz Ő is azt mondta, hogy Kiara nem tud táncolni. Ennek ellenére most, alig néhány órával a buli után, egy magas, szívdöglesztő pasi válláról szaltózik. Én ezt nem hiszem el.
Csak azt veszem észre, hogy Lucas a karjaiba kap, és sietősen megindul velem az egyik pad felé, amit még nem foglalt el senki. Nem értem, hogy mi történik, de erősen kapaszkodom belé.
- Lana, édesem, minden rendben? – Aggódó hangját nem tudom hova tenni.
- Miért kaptál fel? – felelek a kérdésére.
- Összeestél, Lana!
Hogy mi? Összeestem? De…én nem is…
- Micsoda?
- Összeestél. Azt hittem, hogy valami baj van…
- Jól vagyok! Tegyél le, kérlek! – Kezemet kedvesen végighúzom az arcán, mire tekintete ellágyul. – Jól vagyok! Tényleg!
- Rendben – adja meg magát.
Amint biztos talajt érzek a lábam alatt, tekintetemmel Kiarat keresem. Nem is kell sokat forgolódnom. A terem másik végéből lassan megindul felénk, miközben pillantása nem ereszti az enyémet.
Halk morgást hallok magam mellől, de nem tudok odanézni.
- Ő meg mit keres itt? – Lucas nagyon dühös lehet, de nem tudom megszakítani a szemkontaktust. Nem értem, mi történik velem, de egyszerűen nem megy. A kétségbeesés kezd eluralni, de valaki átöleli a derekamat, és a fülembe suttog.
- Hé, kislány! Nyugodj meg! Én itt vagyok veled! Megvédelek! Mindig megvédtelek! Emlékszel? – Alan hangja lassan kezd megnyugtatni.
- Igen – hagyja el nyöszörögve a hang a számat.
- Most is meg foglak! – Apró puszit nyom az arcomra, én pedig lassan lehunyom a szemem. – Nézz rám! – Kérése erőteljesen hat rám, és nem tudok nem rá nézni.
Mikor meglátom szemében az együttérzést, a szerelmet és a tagadhatatlan vágyakozást, az én szemem megtelik könnyel. Gyűlölöm magam azért, mert nem tudom viszonozni az érzéseit!
Csak nézzük egymást, miközben a könnyek végigfolynak az arcomon. Alan letörli őket, és ijedten rezzenünk össze, mikor meghalljuk Kiara hangját.
- Nos, Lucas, ha jól látom, már le is csapták a kezedről ezt a kis fruskát! – Gyöngyöző nevetése az elevenembe tép, és elönt a düh.
- Drága Kiara! Azt hiszem, nem a te posztod eldönteni, hogy kivel vagyok együtt és kivel nem! Alan és köztem különleges kapcsolat van, amit még nem volt alkalmam elmondani Lucasnak, tekintve, hogy nem számítottam egyhamar Alan társaságára. De elhiheted, hogy jelenleg igen is Lucas a mindenem!
- Oh, a hős szerelmes! Milyen megindító! – A gúny csak úgy süt minden porcikájából. Végignéz rajtam, majd tekintete megállapodik az arcomon. Szemében elszántság és kihívás ég, amit készséggel elfogadok.
Mikor aprót bólintok, szélesen elvigyorodik, és távozik.
- Alan! Emlékszel még a tavalyi döntős szalszánkra?
- Igen.
- Nagyszerű! Párosban azt adjuk elő, oké?
- De még mennyire! Porrá vered ezt a csajt!
- Verjük! – javítom ki, mosolyogva.
- És mi lesz a magánszámod? – Homlokán apró ráncok jelzik, hogy aggódik.
- Az majd magától jön! Bízom magamban, és akkor vagyok a legjobb, ha spontán táncolok. Emlékszel? Te magad mondtad!
- Igen, igazad van! De mire fogsz táncolni?
- Arra, amire Kiara. Mivel előbb ért ide, Ő előbb is kerül színpadra, így tudni fogom, mire táncol. Ugyanazon a terepen fogom megverni!
- Okos lány vagy! Ezt imádom benned! – Szeretetteli ölelésben részesít, amit próbálok csak barátként viszonozni. Néhány pillanatig így állunk, majd kibontakozok karjaiból.
Lucas felé fordulok, aki furcsán néz rám. Nem tudom megnevezni az érzést, amit látok, de tudom, hogy rossz.
Jaj, azt hiszem lesz egy komoly beszélgetésünk…
- Lucas, mi a baj? – lépek oda hozzá, és megpuszilom az arcát. Óvatosan elhúzódik, biztosan azért, hogy ne bántson meg, de érzem, hogy bezárkózott előttem.
- Nem akarsz nekem valamit mondani? – A hangja megbántott és túl távoli.
- De igen, csak nem most! Amint vége a válogatásnak, hazamegyünk és beszélgetünk. Rendben?
- Rendben.
- Elmegyünk jelentkezni, oké? Mindjárt jövünk! – Lucas csak bólint, én pedig magam után húzom Alant a jelentkezési asztalhoz.
Nem szólok semmit, mert nem akarom megbántani. Tisztában vagyok vele, hogy szeret, és nem tud parancsolni az érzéseinek, ezért viselkedik úgy, ahogy. Ezért inkább nem vetek a szemére semmit. Inkább csak örülök, hogy velem van, és ismét együtt táncolhatunk majd.
Lucas szemszöge
Csak nézem, ahogy Lana kézen fogja Alant és elvezeti a jelentkezőasztalhoz. Igyekszem megbízni szerelmemben, de nagyon nehéz.
Olyan bensőséges pillantásokat váltottak egymással, mikor Lana nem tudott gondolkozni, hogy úgy éreztem, nekem nincs helyem az Ő életében.
Talán igazam volt. Talán nem kéne vele lennem…hagynom kellene, hogy ismét egymásra találjanak.
De nem tudom megtenni. Amint megláttam a művészien hosszú, selymes, barna hajat, és igéző szemeket, rögtön tudtam, hogy szerelmes vagyok. Lana az a lány, akire eddigi életem során vártam.
Oké, tisztában vagyok vele, hogy még nagyon fiatalok vagyunk, de…
Inkább hagyjuk ezt, mert még beleőrülök a gondolkozásba…
- Már itt is vagyunk! – toppan elém Lana. – Százhuszonötödik leszek. – Körbenéz, majd ismét felém fordítja figyelmét. – Rengetegen vagyunk! Kíváncsi vagyok, mások mit hoztak! Úgy izgulok!
- Ez csak természetes izgalom, igaz Lana? – Alan hangját hallva elfog a féltékenység, de inkább nem mondok semmit.
- Hát persze! Olyan, amikor várom, hogy a színpadra léphessek! – Szemét csillogás önti el, amit nem értek. Valószínűleg észrevette az arckifejezésem, mert elkezd magyarázni. – Tudod, semmi sem fogható ahhoz az érzéshez, amit akkor érzek, ha táncolok! Egyszerűen imádom! Olyan, mintha szállnék! Az elmémet kitölti a zene, és csak a ritmusra figyelek. Egyszerűen fantasztikus!
- Remélem, egyszer majd én is átélhetem! – A hangom kicsit bizonytalanul cseng, de nem bánom. Azt akarom, hogy tudja, velem is lehet táncolni. Igaz, nem olyan szinten, mint Alannel, de lehet.
Varázsütésre, mintha csak egy villany gyúlna ki a fejemben, eszembe jut, Paul Cullen. Ő a legjobb barátom, és profi táncos.
Igaz, hogy már régen hallottam felőle, de soha senki nem értett meg annyira, mint Ő. Elmondása szerint ez rá is igaz.
Amint lehet, felhívom! – döntöm el magamban.
- Együtt átéljük! – Ahogy megfogja a kezemet, melegség önt el, és nem tudok ellenállni neki. Számat az övére szorítom a másodperc erejéig, aztán elhúzódok.
Úgy érzem, ez mindkettőnk megnyugtatására szolgált. Hisz én ideges vagy…betolakodónak érzem magam, Ő pedig aggódik értem…
Magamhoz húzom, megölelem, és közben a fülébe suttogok.
- Menj készülődni! A legjobb formádat kell hoznod!
- Köszönöm! – mondja, miközben elhúzódik. Még egy gyors puszit nyom a számra, aztán ismét karon ragadja Alant, és elindulnak a tornaterem azon sarkába, ahol a versenyzők vannak.
Ahogy utánuk nézek, meglátom Kira magabiztos mosolyát - ami nélkül nem is lenne önmaga -, és elgondolkozom.
Kiara nekem azt mondta, úgy fél évvel ezelőtt, amikor összejöttünk, hogy fogalma sincs a táncról. Egyszerűen csak jól érzi magát a tömegben, és a ritmusra mozog. Most viszont itt van a válogatáson, és ahogy elnézem, teljesen biztos a győzelmében.
De győzni nem tud majd azzal, hogy „a ritmusra mozog”! A győzelemhez ez kevés. Itt profi táncosokat keresnek.
Lehetséges lenne, hogy hazudott, és nagyon is jól táncol minden műfajban, nem csak a diszkótáncban?
Miért ne lehetne?
Hmm…akkor, azt hiszem, még egy dolgot fel kell írnom arra a listára, amit eddig nem tudtam róla.
Ekkor a válogatóbizottság elnöke a tornaterem közepére lép, és csöndet kér. Elmondja a válogatás menetét, miszerint először mindenkit szólóban néznek meg, és kiválasztják a legjobb tíz versenyzőt. Őket megnézik párosban is, és a legjobb bekerül a csapatba.
Nem mondom, elég nehéz döntés lesz! De biztos vagyok benne, hogy Lanát keresik!
Az elnök a helyére megy, és int a DJ-pult felé, hogy indíthatja az első versenyző zenéjét.
Ahogy felcsendül az ismerős szám, a verseny elkezdődik.
A vetélytársak egymást váltogatják, de olyan gyorsan, hogy nem is tudom felfogni, mi történik. Egyik klasszikus zenére balettet táncol, a másik rapre streetdance-et. Még Kirát sem látom, olyan nagy a tömeg, és olyan gyorsan váltják egymást a versenyzők.
De mikor Lana kerül sorra, és a tornaterem közepére áll, hogy elkezdje a rögtönzést, mindenki elcsöndesedik, és feszülten figyel.
Mivel kevesen ismerik Őt, a kíváncsiság mindenkiben a tetőfokára hág. Ahogy bennem is.
Elindul egy számomra teljesen ismeretlen szám, Lana teste pedig életre kel.
Olyan összhangban vannak a tagjai, mint még senkinek, és pontosan azt adja elő, amiről a szám szól. A mimikája és a tánclépések nem is lehetnének tökéletesebbek. Gyönyörű látványt nyújt.
Mikor elhalkul a zene, a földre rogy, mint egy rongybaba, ahogyan az énekes énekli a számban.
A dallam elhal, a tornateremre csend borul, és mindenki Lanat nézi.
Szerelmem olyan kecsesen áll fel, hogy azt még egy született hercegnő is megirigyelhetné.
Aztán kitör a taps, és mindenki ujjong.
Alan szemszöge
Valószínűleg a tapstól kicsit megihletődve Fortuna hármat fordul, és meghajol.
A kecsességét még egy gazella is megirigyelné, de szerintem Ő ennek nincs is tudatában. Úgy táncol, mint egy tündér, vagy egy angyal. Mintha szárnyai lennének. A lábai alig érintik a földet, szinte repül.
Találó a név, amit annak idején a szülei adtak neki! Lana Fortuna…*
Remélem a szerencse mindig vele lesz!
Mikor felém fordul, és elkezd szaladni, csak kitárom a karjaimat. Nem tart sokáig, hogy hozzám érjen, és szorosan megöleljen. Én természetesen viszonzom a gesztusát, de nem tudok egyszerű barát, vagy tanár maradni. Feléled bennem a szerelem, és nem tudom megállítani. Tudom, hogy nem csókolhatom meg, és nem lehetek vele, ezért inkább gyorsan elengedem, és a szemébe nézek.
Könnyek… A boldogság könnyei, vagy a tánc könnyei?
Nem tudom. De ott vannak.
Amikor kicsordulnak, óvatosan letörlöm őket.
- Csodálatos voltál! Mint a legszebb angyal! Soha nem táncoltál még jobban! Büszke vagyok rád!
- Istenem, Alan! Olyan csodálatos volt! Annyira jó érzés! – Csak zokogott, és zokogott, én pedig rájöttem, hogy a boldogság könnyeit látom.
Lana szemszöge
Néhány percig Alan társaságában állok, és megvitatju a táncomat. Elmondja, hogy miben hibáztam, és mi volt tökéletes.
Szerettem vele dolgozni! Igaz, hogy csak egy évvel idősebb tőlem, de sokkal több tapasztalata van a tánc terén, mint nekem. A tanáromnak tekintem Őt, nem csak egyszerű partnernek. Mindig elmondja a véleményét az előadásomról, és minden hülye ötletemet meghallgatja. A jókat segít megvalósítani, a rosszakról pedig lebeszél. És ez így jó.
Amint tanárom elbocsát, Lucas felé vetszem az irányt, aki csillogó szemekkel vár rám a terem másik végében.
Nem mond semmit, amikor odaérek, csak szorosan magához húz, és szenvedélyes csókban részesít. Nem tart sokáig, de ez így tökéletes.
Mélyen a szemembe néz, és rekedt hangon megszólal.
- Szeretlek, egyetlen angyalom!
- Én is téged, ördögöm!
* Lana – nyugodt csendes folyó
Fortuna - szerencse
