Fortuna - Második fejezet

Mivel ihlettúltengésben szenvedek, megint hoztam egy új fejezetet. :D Remélem, tetszeni fog!

Puszi!
Lina(L)

Második fejezet

Furcsa álomban találom magam.
Egy gyönyörű férfi áll előttem. Koromfekete haja van, és mikor a szemébe nézek, mintha a tengert látnám. Bronzos bőre csak úgy ragyog.
Mosolyog rám.
Csak nézem az ismeretlen embert, aki inkább angyalnak néz ki. Nem tudok betelni a látványával.
Mikor megpróbálom megérinteni, eltűnik.
A szívem összeszorul, és felébredek.
Zavarodottan veszem észre, hogy már 10 óra van. Nem értem mi a zavarodottságom oka. Tudom, hogy álmodtam valamit, de nem jut eszembe, mi volt az.
Egy ideig erőltetem az agyam, de rájövök, hogy nem megyek vele semmire. Feltápászkodom az ágyból, és a szekrényem elé állok.
Néhány perc keresgélés után ráakadok egy fehér csőnadrágra és egy pánt nélküli felsőre. Keresek hozzá egy fehér topánkát és táskát, majd bevonulok a fürdőszobába.
Egy gyors hideg zuhany után felkapom magamra a ruháimat, és lemegyek a konyhába.
Péntek van, így a szüleim dolgoznak.
Benézek a hűtőszekrénybe. Rájövök, hogy nincs étvágyam, ezért csak egy pohár kakaót iszok.
Folyamatosan azon töröm az eszem, hogy mit álmodhattam, de semmi nem jut az eszembe.
Elmosogatom a bögrém, és felmegyek egy gyors sminket csinálni.
Amint úgy érzem, kész vagyok, belenézek az egészalakos tükörbe, ami az előszobában van. Meg vagyok elégedve magammal.
Gyorsan felmegyek a szobámba a táskámért, de valami megálljt parancsol az ikrek szobája előtt. Nem akarok bemenni, de úgy érzem, mielőtt elmegyek, még egyszer látnom kell a szobát.
Kinyitom az ajtót, és érzem, ahogy kettéhasad a szívem.
Körbenézek a szobában.
A falak fehérek, fekete a szőnyeg, az ágykeret és a függöny is. Az ágynemű szintén fehér.
Semmit sem mozdítottunk el. Mindent úgy hagytunk, ahogy a lányok hagyták.
Az emeletes ágy alsó szintjén egy könyv van kinyitva. Az Elfújta a szél első kötete.
Látva az otthagyott könyvet, és a bevetetlen ágyat, úgy érzem, forgatják a kést a szívemben, amit 6 évvel ezelőtt valaki beleszúrt.
Még egyszer körbejárom a szobát, és a könnyeimmel küszködve távozom.
Amint leérek az előszobába, ismét belenézek a tükörbe. Látom a szomorúságot a szemeimben, de mosolyt erőltetek az arcomra.
Miután meggyőzöm magam arról, hogy nem is vagyok olyan boldogtalan, kimegyek az ajtón, és jól megnézem az elém táruló látványt.
Nem akarok elfelejteni semmit. Megnézem a fűzfák hosszú lenyúló ágait, a füvüket nyíró emberek arcát, a szebbnél szebb kerteket, és megpróbálom megjegyezni az illatokat. A vörös és fehér rózsák, a frissen locsolt fű, a sülő kalács finom illatát. Nem győzök gyönyörködni.
Még jó, hogy nem a városban élünk, hanem annak a legszélén, ahol már az elővárosok vannak.
Megfordulok, bezárom az ajtót, és elindulok a parkba.
Beteszem a fülhallgatóm a fülembe, és elindítom Rihanna egyetlen nekem tetsző számát. Gyorsan sétálok, mert már késésben vagyok.
Útközben azon agyalok, hogy ma este már a forksi ágyamban alszom, és a bátyámat boldogítom.
Gondolatban feljegyzem, mit fogok csinálni, amikor Forksba érkezem.
Először is elmesélem Doriannak a látomásaim. Ő az egyetlen ember a földön, aki tud erről a furcsaságomról.
Másodszor: megnézem, mi van a hűtőben.
Harmadszor: kitakarítom az egész házat.
Negyedszer: ráveszem Doriant, hogy este menjünk el szórakozni. Hátha szerzek néhány barátot…
Végül ötödször: alszom egy nagyot!
A nagy gondolkodás végére megérkezem, és meglátom Tyrat. Kiveszem a fülhallgatót a fülemből, a háta mögé lopózom, és hátulról befogom a szemét.
- Na, ki vagyok? – kérdezem vigyorogva.
- Lana, engedj el, ez nem vicces. – de mikor felém fordul, látom, hogy Ő is mosolyog.
- Alan még nem jött meg? – kérdezem, mire megrázza fejét. – Biztos elhúzódott a táncpróba. Kár, hogy nekem ki kellett lépnem. Remélem, Forksban is tudok majd valahol táncolni.
Egy másik szenvedélyem, amit még nem említettem, az a tánc. Bármikor, bárhol és bárkivel. Az egyik lételemem a tánc. Lehet az tangó vagy épp hip-hop, nekem mindegy, csak táncolni lehessen.
- Hát ti már itt vagytok? – szakít ki gondolataimból Alan.
Megfordulok, és a nyakába ugrom. Azonnal visszaölel, és a fülembe súgja:
- Hiányozni fogsz, te bolond lány!
- Te is nekem!
Elengedem, és megölelem Tyrat is.
- Istenem, annyira hiányozni fogtok!
- Emlékszel mit mondtam? Meg foglak látogatni, ígérem! – Alan kedvessége nagyon meghat. Újra megölelem, és kicsordulnak az első könnycseppjeim.
- Khm… Nekem mennem kell. Apámmal találkozom. Jó utat, Lana! Vigyázz magadra!
Tyra kijelentése hideg zuhanyként ér. Nem tudom mi ütött belé, de azt már tapasztalatból tudom, hogy nem lehet visszatartani.
- Öhm… Oké… Hát… Akkor üdvözlöm apukádat! Te is vigyázz magadra! – odamegyek hozzá, megöleljük egymást, és már el is megy. Komolyan mondom, mintha nem is a legjobb barátnőm lenne. Számítottam rá, hogy hamarosan elfelejt, de ennyire hamar?! Én ezt nem értem… Mi rosszat tettem?
Alan, mintha csak a gondolataimban olvasna, megszólal:
- Ne aggódj, biztos csak rossz napja van! – megfogja a kezem, lehúz az egyik üres padra. – Mesélj, várod már, hogy Forksban légy?
- Hát, nem is tudom. Szeretném már látni a bátyám, de nem akarlak itt hagyni titeket… Bár, lehet, hogy Tyranak nem is számít, hogy elmegyek…
- Ugyan, ne beszélj hülyeséget! Igen is számítasz neki, csak rossz napja lehet. Nem beszéltem vele, tehát nem is tudom, hogy mi a baja…
- Oké, inkább hagyjuk. Csak a szép emlékeket akarom magammal vinni!
- Na, ez az igazi Lana James! Az élet napos oldalát nézi!
Ezen nevetnem kell. Belebokszolok a hasába, mire Ő is elkezd nevetni.
Nagyon remélem, hogy emlékezni fog rám ez a pasi!
Miután kiszórakozzuk magunkat, megszólalok:
- Lehet egy kérésem?
- Lana, neked mindig!
- Köszi, kedves vagy! Eljönnél velem Lily és Sarah sírjához?
- Biztos, hogy jó ötlet ez?
- Igen! El kell búcsúznom tőlük, mielőtt elmegyek!
- Rendben, ahogy akarod!
- Akkor menjünk.
Felállok, Ő megfogja a kezem, mint régen, és a temető felé vesszük az irányt.
Csendben haladunk, és csak nézzük egymást. Mintha még mindig szerelmesek lennénk egymásba.
Egyszer csak megáll, felém fordul, két keze közé fogja arcom, és megcsókol.
Nem tudok neki ellenállni, pedig tudom, hogy nem a legjobb ötlet megint összejönni vele, mikor el akarok költözni.
Puha ajkait ismerősen fogadja szám, és mindent megadok neki, ami tőlem telik. Átkarolom a nyakát, és beletúrok éjfekete hajába. Ő átfonja karjait derekam körül, és közelebb húz magához. Nem tudok elszakadni tőle, ahogy Ő sem tőlem.
Közel 5 percnyi csókolózás után, végre felhagy ajkaim ostromlásával, eltol magától, és rekedtes hangon megszólal:
- Tudom, hogy nem a megfelelő pillanat volt, de nem bírtam tovább. Szeretlek Lana, mindig is szerettelek! Hazudtam magamnak is és neked is. Én nem tudok nélküled élni!
Nem tudok megszólalni. Mindenre számítottam, csak erre nem. Pont most tud szerelmet vallani nekem. Hát nem sokáig bírta. Csak 5 hónapja szakítottunk… Nagy levegőt veszek, és kimondom, amit már mindketten tudunk:
- Alan! Nem tudom magam finoman kifejezni, ezért kérlek, ne vedd sértésnek, amit most mondok! Én már nem vagyok beléd szerelmes. Szeretlek, de csak, mint barátot. És nem mellesleg el kell mennem innen. Egy óra múlva indul a repülőm, és fel fogok szállni rá. Ha tényleg szeretsz még, legyél velem a legnehezebb pillanatban. – és a temető felé pillantok. Most veszem csak észre, hogy a bejáratnál vagyunk. Nagyot nyelek arra a gondolatra, hogy a testvérim sírjához állok… Sosem bírtam jól az ilyesmit.
- Számítottam erre, és nem hibáztatlak. Bunkó voltam, tudom. Elfogadom a döntésed, de remélem, megengeded, hogy meglátogassalak néha?! Ami pedig a legnehezebb pillanatokat illeti, melletted leszek!
- Köszönöm! És bármikor eljöhetsz meglátogatni! – végigsimítok az arcán, mire megborzong.
Megfogja a kezem, és elindulunk, be a temetőbe.
Nem kell sokat sétálnunk a sírig.
Megállunk a márványtábla előtt, Alan elengedi a kezem, és pedig közelebb lépek a sírhoz.
- Drága Sarah és Lily! Nagyon szeretlek titeket! Soha nem bocsájtom meg magamnak, hogy nem figyeltem eléggé! Remélem, egy sokkal jobb helyre kerültetek! Egy olyan helyre, ahol minden tele van fagyival, virágokkal, mezőkkel. Nem tudom, mi van a halál után, de remélem, ti boldogok vagytok, és egyszer majd képesek lesztek megbocsátani nekem! Soha nem felejtelek el titeket! Ebben biztosak lehettek!
Ekkor egy váratlanul nagy fájdalom nyilall a szívembe. Hátratántorodom, de már nem a temetőben vagyok.
Egy elképesztően szép mezőn, ami tele van virágokkal, pillangókkal, és játszó gyerekekkel.
Hirtelen megjelenik előttem Sarah. Nem hiszek a szememnek. Megérintem, és nem tűnik el. Közelebb jön, átfogja a derekam, majd lehúz magához, és a fülembe suttog:
- Nyugodj meg Lana! Mi mindig szeretni fogunk! Soha nem hibáztattunk téged, és soha nem is fogunk! Te vagy a legjobb testvér, aki valaha élt a földön! Láthatod, mi jól vagyunk! Szeretjük egymást, téged, Doriant, anyát és apát! Barátokat szereztünk. Ne aggódj, mi jól vagyunk! Csak a saját boldogságoddal törődj! Ígérd meg nekem, hogy mással nem foglalkozol! Kérlek, Lan! Ígérd meg!
- Oh, Istenem, Sarah! Én kicsi Sarahm! Hát jól vagy, semmi bajod! Olyan szép vagy! Olyan szép itt minden! Lily jól van? – kérdezem, miközben a könnyeim kicsordulnak.
- Jól van, Lan, mindketten jól vagyunk! De ígérd meg nekem! Kérlek!
- Ígérem Sarah, ígérem! Vigyázz rá, Sarah! Vigyázzatok egymásra!
Puszit nyomok az arcára, és érzem, Ő is sír. Amint le akarom törölni a könnyeit, eltűnik, és nem látom többé.
Zokogva térek vissza a földre, és Alan karjaiba kapaszkodva sírom ki minden bánatom.