Fortuna - Első fejezet

Első fejezet

- Lana! Gyere vacsorázni!- anyám hangja ránt ki az önmarcangolásból. Annyira megijedek, hogy ugrok egyet az ágyamon. Mikor rájövök, mit mond anyu, fölpattanok, beszáguldok a fürdőszobába, hogy egy kicsit rendbe szedjem magam.
Mikor belenézek a tükörbe, meglátom a katasztrófa sújtotta Lanat. Kivörösödött szemek, megduzzadt ajkak… Ekkor döbbenek csak rá, hogy valószínűleg már órák óta az ágyamra borulva zokogtam.
Gyorsan megmosom az arcom hideg vízzel, felteszek egy kis sminket, és lemegyek a konyhába.
Mennyei illatok szállnak felém már a lépcsőn. Nem is csalódom, mikor meglátom a sült csirkecombokat az asztalon.
Anya mosolyogva néz rám, nekem pedig összeszorul a szívem.
- Kicsim, mit csináltál fenn? Már vagy 3 órája, hogy felmentél…
A kérdését hallva teljesen ledöbbenek. Azért azt nem hittem volna, hogy már 3 órája zokogok…
- Csak bepakoltam a holmimat. Elég lesz holnap Tyaratól és Alantől elbúcsúzni, nem kell még a pakolás is a nyakamba. - mondom mosolyogva. Még a szobámban elhatároztam, hogy holnap elmegyek a húgaim sírjához, hogy ismét bocsánatot kérjek tőlük, és hogy elbúcsúzzak. Ezt a részt inkább megtartom magamnak. Nem kell, hogy anya is szenvedjen.
- Lana, ülj le, és egyél!
- Te nem eszel? És hol van apa? – kérdezem értetlenséget színlelve. Mintha nem láttam volna előre, hogy ma is késő estig dolgozik…
- Ma is későn jön haza, és én inkább megvárom. Te egyél, és menj aludni! Holnap nehéz napod lesz!
- Ahogy gondolod! Hánykor indul a gépem? – kérdezem, miközben elkezdek falatozni egy csirkecombot.
- 13:00-kor. Nem lesz túl sok időd a barátaiddal lenni, ha megint 11kor kelsz fel! – néz rám tetetett szigorral az arcán.
- Igazad van, anyu! De azért olvasok még egy kicsit! – mosolygok rá huncutul.
- Rendben, de kelj fel időben, ha rendesen el akarsz búcsúzni mindenkitől!
Ahogy anya szemébe nézek, rájövök, hogy tudja mi a szándékom holnap.
Nem tudok mit mondani erre a kérésére, csak magam elé nézek, és csendben folytatom az evést.
Hirtelen elakad a lélegzetem, és újra a múltban találom magam, de most Sarah testében vagyok.
Este van. Lily a nappaliban birkózik Doriannal, én a szobámban vagyok, Sarah pedig a konyhaajtó mögötti résben hallgatja, ahogy anya és apa veszekedik.
-Doriannak tanulnia kell, nem pedig azokat a bugyuta könyveket és novellákat írni-mondja apa.
- Dorian tehetséges! Miért ne lehetne belőle író. Még csak 14 éves, és jobb novellákat ír, mint egy Nobel-díjas regényíró! Hagyni kell kibontakozni!
- Igen, tehetséges, de nem arra született, hogy író legyen. Sokkal többre vihetné!
- Hát nem te szoktad mondani, hogy mindegy mit csinál az ember, csak szeresse azt?! – anya már szinte kiabál.
- Miért nem érted meg, hogy elpazarolja az életét? – kérdezi apa élesen. Már nem hallom a birkózás zajait a nappaliból.
- Nem pazarolja el! Akkor pazarolná el, ha rád hallgatna! Ha ügyvéd vagy orvos lenne. Van esze, az nem is kérdés, de fantáziája is! – anya remegő kézzel teszi a vacsorát az asztalra.
- Fantáziáljon hobbiszinten, ne pedig főállásban! – mondja apa morogva. Látszik, hogy kezdi beadni a derekát.
- Azt fogja tenni, amit jónak lát! Ezt te is tudod. Ugyan úgy, ahogy Sarah, Lily és Lana is a saját feje után fog menni. Hibázniuk kell ahhoz, hogy megtudják mi a jó nekik. Te is hibáztál, Dominic, ahogyan én is.
- Jól van, jól van. Értem. Túlreagáltam. Bocsáss meg drágám! – odasomfordál anyuhoz, és megcsókolja. Anya eltolja magától.
- Gyerekek! Kész a vacsora! – kiáltja el magát, és a veszekedésnek ezzel vége.
Mintha csak egy álomból térnék vissza, hirtelen az asztalnál ülve találom magam. Kell néhány perc, amíg újra levegőhöz jutok, és felfogom, mi történt. Anya rémülten néz rám:
- Édesem, minden rendben? – rohan oda hozzám, és aggódva szorítja meg a karom.
- Igen, anya, semmi gond, csak egy kicsit megszédültem. – nyugtatóilag ránézek, de látom, nincs megnyugodva. – De tényleg, anyu! Nincs semmi baj!
- Remélem, igazad van! – elengedi a kezem, és visszaül szemben velem az asztalhoz.
Na, ezért utálom, ha a családom szeme láttára utazom a múltba, vagy a jövőbe. Ilyenkor jön az aggodalom, és nem akarják elhinni, hogy nincs semmi bajom. Igaz, ritkán csúszik ki a kezemből az irányítás, de ez is megesik. Ugyan is mikor érzem, hogy jön a látomás, halogatom egy kicsit addig, amíg egyedül nem leszek. De van, mikor nem tudom megállítani, és rám törnek az emlékek vagy a jövőképek.
Anya továbbra is aggódva néz, de én nem veszek róla tudomást.
Amint befejezem a vacsorát, felmegyek a szobámba, összeszedem a piperecuccom, és bevonulok a fürdőszobába.
Belenézek a tükörbe, és látom, hogy fehérebb vagyok a falnál is, pedig nem vagyok az a fehér típus. Lassan levetem a ruháim és beállok a zuhany alá.
Azon kezdek el töprengeni, amit láttam.
Sarah néhány nappal a halála előtt látta a szüleinket vitatkozni. Igaz, nem volt valami nagy dolog, mindig csak apróságokon vitatkoznak, de mégis. Egy 8 éves gyereknek elég megrázó lehet látni és hallani azt, ahogy a szülei, akik mindig szerelmesen néznek egymásra, veszekednek.
Csak azt nem tudom, miért nem mondta el nekem, vagy Doriannnak, hogy mit látott. Hisz nagyon szerettük egymást, mindent megbeszéltünk. Gyakran oldottuk meg úgy a problémákat, hogy a szüleink nem is tudtak arról, hogy léteztek.
De lehet, hogy Ő sem tartotta nagy dolognak. Bár nem ezt éreztem, amikor a bőrébe bújtam. Szinte reszketett a félelemtől.
Kár, hogy csak az érzéseket mondhatom látomások során a magaménak, és a gondolatokat nem. Szeretném tudni, mi járt a fejében.
Talán attól félt, hogy azt hisszük majd, hogy szándékosan hallgatózott?
Nem tudom. Nem lett volna oka ilyesmire gondolnia. Mi mindig hittünk egymásnak…
De azért egy dolog legalább világos a számomra: minden egyes látomásom azért van, hogy szenvedjek. Mással nem tudom magyarázni, hisz azóta vannak, hogy Sarah és Lily meghaltak…
Gondolataimba merülve lépek ki a zuhanyzóból, és törülközöm meg.
Felöltözöm, megszárítom a hajam, és indulnék a szobámba, mikor egy újabb látomás állít meg.
Hát ez nem lehet igaz. Egy nap három? Ez már túl sok!
Egy moziban ülök. Két lány és két fiú társaságát élvezem, akiket még nem ismerek. Az egyik fiú a kezemet fogja, a másik pedig néha-néha az egyik lány felé fordítja a fejét. Látszik rajta, hogy nem tudja, megfoghatja-e a kezét. Mikor találkozik a tekintetünk, bíztatóan rámosolygok. A másik lány csak bámulja a filmet. Mikor a vászonra nézek, rájövök, hogy ez egy nagyon új film. Az Avatár. Mikor a „fiúm” felé fordítom a fejem, rám mosolyog.
Hirtelen megint a valóságban találom magam. Ismét falfehér vagyok, és most már szédülök is. Remek. Csak tudnám, mit akar ez jelenteni?!
Bosszankodva trappolok be a szobámba, és dühösen vágom be magam után az ajtót.
Tudom, hogy nem változtathatom meg a múltat, de nagyon szeretném visszakapni a testvéreim, és szívesen visszautasítanám ezt az „áldást”.
Megvárom, amíg kicsit lehiggadok, majd elpakolom a cuccom. Néhány holmit az utazótáskámba, néhányat vissza a szekrénybe.
Bekapcsolom a laptopom, és felmegyek a kedvenc közösségi oldalamra.
Legnagyobb örömömre fenn találom Tyrat is és Alant is.
Sziasztok! – írom, meghívva őket egy közös chatelésbe.
Szia Lana! Mizujs? Mikor indul a géped? Mikor találkozunk? – írja Tyra.
Szia Lana! – Alan.
Hát…először is. Nincs semmi különös, mindjárt olvasok, és alszok, de meg szerettem volna beszélni veletek, hogy mikor és hol találkozzunk? A gépem 13:00kor indul. – írom, és már előre fáj a búcsúzkodás.
Hát, nekem 11 és 12 között lenne jó… - Tyar.
Nekem 11kor lesz vége a táncpróbámnak, úgyhogy szerintem találkozzunk 11:30kor a parkban. – javasolja Alan.
Nekem oké! – írjuk Tyraval egyszerre.
Akkor ezt megbeszéltük! Jó éjszakát srácok! – köszönök el.
Aludj jól, Lana! – Alan.
Szép álmokat! – Tyra.
Kikapcsolom a laptopot, és megfogom az egyik kedvenc könyvem. Egy lányról szól, aki visszamegy a régi otthonába, és találkozik a gyerekkori szerelmével. Összegabalyodnak, a végén pedig a pasi megkéri a lány kezét.
Úgy fél óra olvasás után, leteszem a könyvet, kikapcsolom a lámpát, és megpróbálok aludni. De sajnos nem megy olyan könnye. Folyton az utolsó látomásom jár a fejemben.
Sokáig agyalok rajta, végül úgy döntök, biztos Forksban ismerem majd meg őket.
További fél óra forgolódás után elnyom az álom, és én boldogan süllyedek az öntudatlanságba.