Tizenharmadik fejezet

Tizenharmadik fejezet

Lana szemszöge

- Öhm… Nem akarok zavarni, de volna rám néhány perced? – kopogtatja meg egy számomra ismeretlen ám meglehetősen fiatal férfi a vállamat, mire kifordulok Lucas öleléséből.

- Persze – mondom zavartan mosolyogva.

- John Silver vagyok, a Forks-i táncklub legfőbb szponzora, és egyben alapítója – mutatkozik be.

- Jó napot uram! – Jövök zavarba. Azt hiszem, nem jó pont, hogy nem ismertem meg… Pedig láttam már a tv-ben is, és néhány újságban is…

- Tegezz nyugodtan! Nem vagyok én olyan öreg!

- Elnézést! Hát, akkor, szia!

- Szia! Ha jól emlékszem, a Te neved Lana, ugye?

- Igen.

- Nagyon tehetséges táncos vagy, mondták már?!

- Csak azok, akiket érdekel, hogy mi lesz velem… - mondom kicsit szégyenlősen.

- Hát… Ezek szerint engem érdekel, mi lesz veled. Hogy őszinte legyek, szerintem a zsűri megtalálta azt, akit keresett!

- Ezt nem igazán értem…

- Lennél olyan kedves, hogy visszafáradsz a rögtönzött táncterünkre a partnereddel, és előadsz egy páros táncot? – kérdezi hatalmas mosollyal az arcán.

- De hiszen vannak még utánam… - próbálok ellenkezni, de aztán rájövök, hogy elég későn érkeztünk, és lehet, hogy én voltam az utolsó jelentkező. Így inkább hozzáteszem: - Vagy nem?

- Igazat kell, hogy adjak, vannak még jelentkezők. Viszont ha párosban is olyan jól táncolsz, mint szólóban, vége a meghallgatásnak!

- Úgy érted, hogy akkor engem vesztek be a csapatba? – Hitetlenségemet látva John felnevet.

- Igen, pontosan úgy értem!

- Istenem, az csodálatos lenne! – Érzem, hogy a szemem felragyog, és elönt a boldogság, de eszembe jut, hogy hagynom kellene a többi jelentkezőt is érvényesülni. – De… Nem szeretném elvenni a többiektől a lehetőséget! – mondom határozottan.

- Ejha! Elég határozott leányzó vagy! Hát rendben! Legyen, ahogy akarod! De, ha senki sem lesz olyan jó, mint Te, téged nézünk meg elsőként párosban, és ha ugyanolyan jól teljesítesz, bent vagy a csapatban! Megegyeztünk?

Próbál kompromisszumot kötni… Ez igen! Igazi vezető! – fut át az agyamon a gondolat.

- Igen, megegyeztünk! – mondom határozottan. – Hány táncos van még?

- Húsz.

- Rendben! Biztosan akad még olyan táncos, akinek felajánlanád ezt a lehetőséget!

- Nem hiszem, de majd meglátjuk! – mondja, majd sarkon fordul, és visszamegy a zsűri asztalához.

Meglepett ámde vidám arccal fordulok vissza szerelmem felé, és minden szó nélkül szenvedélyes csókban részesítem. Nem ellenkezik, viszonozza a csókot.

Alig fél perccel később meghallom John hangját, ahogy felkéri a következő versenyzőt a „rögtönzött táncparkettre”.

Megszakítom csókunkat, és megfordulva -, hogy mindent lássak – Lucas karjaiba bújok.

Most kezdem csak el igazán megfigyelni a többi versenyzőt. Nagy meglepetésemre elég sok férfiú jelentkezett. Visszagondolva a New York-i válogatásokra csak egy-két fiú jut az eszembe.

Az összes utánam következő lány és fiú kiválóan táncol – állapítom meg miután véget ér a szóló meghallgatás – de, azt én is érzem, hogy jobb vagyok náluk. Talán most beképzelt liba képét keltem, de nem vagyok az. Csak hét éves korom óta táncolok, és így, lassan tíz év elteltével megtanultam meglátni a tehetséget az emberekben.

A megegyezéshez híven, nem is váratnak sokáig. John magához ragadja a mikrofont, hogy valamelyest túlszárnyalja a hangoskodó tömeget, és beszélni kezd:

- Nos, azt hiszem, mindenkit megnéztünk szólóban, igaz? – A kérdésére hangos „igaz” a válasz. – És most kellene bemondanom a továbbjutó tíz emberke nevét, akik megmutatják magukat párosban is. – Ismét egy helyeslő moraj. – Aki pedig a legjobbnak bizonyul, bejut a csapatba, és ha elég jó, már idén ott lehet a Világbajnokságra összeválogatott csapattagok között. – Hatalmas ujjongás, és tapsvihar. – Azonban, mint azt mindannyian láthattuk, eljött a válogatásra egy kiválóan tehetséges hölgy – néz rám jelentőségteljesen. – A zsűri egyhangúan úgy döntött, hogy a tíz jelentkező helyett, csak egyet néz meg párosban, és ha minden kritériumnak megfelel, bevesszük a csapatba. – Ennél a mondatánál megoszlik a tömeg véleménye. Néhányan hurrognak, míg mások helyeslően bólogatnak. – Azt hiszem, mindenki tudja, kiről van szó! Kérlek Lana, fáradj fel a táncparkettre, és táncolj velem!

Hogy mi? Vele? Nem így beszéltük meg! Ez nem fog menni… Itt el fogok bukni! Édes Istenem segíts!

Rémült pillantást váltok Alannel, aki csak bíztatóan mosolyog a terem másik végéből.

Nagy levegőt veszek, és elindulok a tornaterem közepe felé, ahol John kinyújtott karral várja, hogy odaérjek hozzá.

Úgy érzem, egész testemben remegek, de mikor ránézek a kezemre, rájövök, hogy csak a képzeletem játszik velem.

Mikor kiérek a nézők által alkotott körből, minden szem rám szegeződik, én pedig bizonytalanul teszem a kezem John kezébe.

Ő csak mosolyog, majd megpörget, és elégedetten füttyent egyet.

- Igazi tehetség! – állapítja meg, mire elpirulok.

Elengedi a kezemet, odalép a zsűri-asztalhoz, leteszi a mikrofont és súg valamit az egyik nő fülébe. Aztán visszatér hozzám, a nő pedig a DJ felé veszi az irányt.

- Ugye tudod, hogy nem erről volt szó?! – mondom neki, mikor átkarolja a derekamat.

- Így nem lesz olyan nagy az emberek nemtetszése… Ha egy zsűritaggal táncolsz – jelen esetben velem -, és én igazolni tudom a kiváló tánctudásodat, nem lesz senkinek kétsége afelől, hogy tényleg olyan jó vagy-e. Érted?

- Ezzel azt akarod mondani, hogy csak az én dolgomat akarod megkönnyíteni?

- Pontosan!

- Szóval meg sem fordult a fejedben, hogy egyszerűen csak hülyét csinálj belőlem… - mondom ki a gondolataimat. Ezt hallva hangosan felnevet.

- Ugyan már! Eszem ágában sincs elveszíteni egy ekkora tehetséget! – A mondat végére komollyá válik a hangja.

- Oké, azt hiszem, megnyugodtam – mosolyodok el halványan.

- Örülök. Most viszont kezdjük!

- Rendben.

John int a DJ-nek, hogy indíthatja a zenét, aztán szembefordul velem, és szorosan magához vonva átkarolja a derekamat.

Néhány másodperc múlva elindul a kedvenc számom, Leona Lewis: I see you.

Egy pillanatig hitetlenkedve meredek partneremre, majd egész testemen végigáramlik a zene, a fejemből pedig eltűnik minden gondolat. Csak a zene, John és én vagyunk.

Könnyedén, majdhogynem szállva engedelmeskedek a képzeletbeli utasításainak. Szökellek, mint egy őzgida, és hajlok, mint a legnagyobb szélben a fák. Olykor-olykor megérintem, de csak, mint a lemenő nap fénye a víz felszínét.

Aztán mikor újra találkozunk, igazi szerelmessé válok, akinek minden vágya teljesül, amint kedvese karjában lehet.

Mikor a szám véget ér, lágyan egymásra borulunk, és élvezzük a zene okozta lüktetést a testünkben. Alig halljuk a kitörő lelkesedéssel tapsoló embereket.

Néhány másodperc elteltével a lüktetés megszűnik, és csak a boldogság marad a szívemben. Csillogó szemmel Johnra nézek, aki lassan feláll, és felsegít engem is.

Mivel nem tudom másként kimutatni a hálámat és a bennem tomboló boldogságot, ahogy felegyenesedek, a nyakába ugrok.

- Köszönöm! – mondom neki könnyes szemmel.

Ő szorosan átölel, és a fülembe suttog:

- Nincs mit, madárkám! Te vagy a legjobb!

Lassan leereszt a földre, körbeforgat és meghajolunk.

Ekkor fogom csak fel, hogy alig néhány percen belül egy újabb barátra tettem szert. Sőt, talán a leendőbeli Forks-i tanárommal táncoltam az imént.

A boldogságom viszont olyan gyorsan vált semmivé, mint amilyen gyorsan jött, ugyanis meghallottam Kiara hangját.

- Ez nem lehet! John, ugye tudod, hogy ez szabálytalan! Tíz ember közül kell kiválasztanod a megfelelőt, nem pedig rábökni egyre a száznegyvenöt jelentkező közül! – ordítja bele táncpartnerem arcába.

- Kedves Kiara! Mint azt Te is nagyon jól láthattad az imént, ennél a lánynál tehetségesebb nincs a mezőnyben!

- Dehogy nincs! – húzza ki magát.

- Ó, és ki volna az? – kérdezi John gúnyosan. – Csak nem Te?

- Tegyél velem is egy próbát! – bök nagyot John mellkasába.

- Rendben! De előre szólok! Nem olyan zenére fogunk táncolni, amit már begyakoroltunk! Ismeretlen környezet fog fogadni, ugyanúgy, mint Lanat!

- Rendben! – Hangja már kevésbé magabiztos.

John csókot lehel a kezemre, majd közelebb hajol hozzám, és a fülembe súg.

- Akkor is te vagy a legjobb! De nem hagyhatom, hogy bárkinek is kétsége legyen a döntésünk felől. Remélem, megérted! – néz mélyen a szemembe.

- Persze, hogy megértem! És köszönöm! – mosolygok rá.

- Én köszönöm! – Meghajol előttem, majd odasétál a DJ-hez, és megmondja neki a szám címét, amire táncolni akar. Én pedig visszasétálok Lucashoz és Alanhez.

- Csodálatos voltál! – ölel magához Alan. – Nagyon jó partnered volt ez az ember! Legalább ilyen jót kell, hogy találjanak neked a csapatban, hogy ki tudd bontani a szárnyaidat, és ne kelljen bezárkóznod!

- Remélem, legalább ilyen jót kapok majd! – mosolyodok el, majd Lucashoz fordulok.

- Mint egy nyugodt, csendes folyó, ami a felszín alatt tombol – mondja szemében izzó szerelemmel.

- Tehát tetszettem… - vonom le hangosan a következtetést.

- Az nem kifejezés! – Magához von, de nem csókol meg. Csak ölel, és ebben a pillanatban ez így jó.

Amikor pedig felcsendül Rihanna Russian Roulett-je megfordulok az ölelésében, és a táncolókra figyelek.

Ahogy nézem Kiara merev testtartását -, ami valószínűleg a félelemtől van -, rá kell jönnöm, hogy nem is igazán figyeltem oda, mikor szólózott. Csak a szám címe érdekelt, hogy én is arra táncolhassak.

Most viszont, legnagyobb örömömre azt veszem észre, hogy a földbe döngöltem Őt. Míg én a legjobb formámat hoztam mindkét produkcióm alatt, Ő nem is táncolhatna rosszabbul.

A zene lejártával nem tudtam mást gondolni, mint hogy Kiara nem tud táncolni. Nem hazudott, mikor ezt állította. Én inkább arra tippelnék, hogy benne van az iskola atléta csoportjában. Hisz szaltózni egy száznyolcvan centis ember válláról nem könnyű dolog, kivéve, ha az ember nem profi táncos, vagy kiváló atléta.

Amikor John a kezébe veszi a mikrofont, megfordulok, adok Lucasnak egy gyors puszit, majd elindulok a tornaterem közepe felé.

John vigyorogva várja meg, hogy odaérjek, és csak ezután kezd beszélni.

- Van még versenyző, esetleg néző, aki nem ismeri el Lana tehetségét? Vagy azt hiszi, hogy vannak jobbak nála a jelentkezők közül?

A tömeg egyhangú nemmel felel. A szememmel Kiarat keresem, mert nem láttam, ahogy elhagyta a termet.

- Akkor azt hiszem, bátran mondhatom – kezdi, miközben maga felé fordít -, hogy a Forks-i táncklub, azaz a Jats új tagja nem más, mint… - nyújtja elém a mikrofont, hogy mondjam bele a teljes nevem.

- … Lana Fortuna James.

- Isten, hozott a csapatban Lana! – Szorosan megölel, majd miután elenged, megkér, hogy maradjak még egy kicsit. Leteszi a mikrofont, beszél pár szót a zsűri tagjaival, akik csak bólogatnak, majd visszatér hozzám. A teremből már elkezdett kiáramlani a tömeg.

- Nos… először is, köszönöm a lehetőséget, hogy táncolhattam veled!

- Számomra volt megtiszteltetés! – mosolygok rá. – Öhm… Lehet egy nem túl udvarias kérdésem? – zavaromban elpirulok.

- Persze! Kérdezhetsz bármit!

- Hány éves vagy?

- Húsz.

- Húsz? – nézek rá hitetlenül.

- Igen. Miért, idősebbnek nézek ki? – Hangjában tettetett sértődöttség.

- Jaj, nem! Dehogy is! Csak azt mondtad, hogy Te alapítottad a csapatot, és Te vagy a legfőbb szponzor… Nem nagyon értem, hogy hogyan tud valaki ennyi mindent elérni húsz éves koráig.

- Majd egyszer elmesélem!

- Rendben! – vigyorgok rá.

- Van egy hírem a számodra – vigyorog Ő is.

- Igen? Mi volna az? – kérdezem kíváncsian.

- Körülbelül egy hónap múlva csatlakozik a csapathoz még egy tag. Őt láttuk már korábban táncolni, és beinvitáltuk. Ő is kiváló tehetség, ahogy Te is. Tehát amíg Ő ide nem ér, velem fogsz gyakorolni, a megérkezése után pedig Ő lesz a partnered! Na, mit szólsz?

- Öhm… Hát… Szóhoz sem jutok… - mosolyogok hülyén. – Örülök neki, hogy ilyen gyorsan tudtatok nekem partnert találni, és annak is, hogy veled táncolhatok majd! De megtudhatom az illető nevét?

- Ó, hát persze! Majdnem elfelejtettem! Paul Cullennek hívják.

- Remek! Köszönöm! Ha nincs más, akkor én…

- Persze, menj csak! Még annyit, hogy az első igazi próbád szombaton reggel kilenckor lesz, de megfigyelésre jöhetsz minden nap reggel tíztől délig, valamint délután háromtól ötig.

- Itt leszek! És még egyszer köszönöm!

- Mi köszönjük Neked! – mosolyodott el ismét, majd elindult összeszedni a holmiját.

Én pedig repesve a boldogságtól kisétálok az ajtón, hogy megkeressem Lucast és Alant.

Elnézésetek kérem, amiért ilyen sokat késett a rész! A következő hamarosan jön! :)

Puszi

Lina

u.i.: Remélem, tetszett!